Pécsi Sándor (született Péchy) (Sajószentpéter, 1922. március 18. – Budapest, 1972. november 4.) kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész. A 20. század magyar mozijának és színpadjának kivételes tehetségű alakja.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pécsi_Sándor_(színművész)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pécsi_Sándor_(színművész)
Pécsi Sándor emlékére, egy szép Márai Sándor vers
Halotti beszéd
Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
"Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.
Még azt hiszed, élsz?... Valahol?... És ha máshol nem is,
Testvéreid szívében élsz?... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: "Testvért testvér elad..."
Egy hang aléltan közbeszól: "Ne szóljon ajakad..."
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szem'tekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk
Márai Sándor
Die Leichenrede
Sieht ihr, mit den Augen meine Lieben, was sind wir
Staub und Asche sind wir
Unseren Erinnerungen wie der alte Stoff zerrinnen
Kannst du noch zusammen basteln den Margareten Insel?
Alles ist ein Scherben Haufen, Bruch, veraltet Abfall
Den Toten ist Bart gewachsen, dein Name nur eine Zahl
Unsere Sprache franst auf, zerreisst und das teure Wort
Zerstäuben und vertrocknen unter den Gaumen als Mord
„Der Schmetterling“, „der Perle“, „das Herz“ ist nicht mehr, was war
Wenn noch der Dichter auf der Sprache den Familien gesungen war
Und verstanden, wie den Ammenmärchen, die
Quengelnde Kinder, in weichem Traum Bettchen
Der Herzschlag ist geheime Absprache, Träume sind Gauner Besitz
Dem Kind liest du den T o l d i vor, und er antwortet mit „O k e y“
Der Priester auf Spanisch murmelt über unseren Sarg:
„Den quälenden Todesschmerzen haben mein Körper umkreist“
In jenes Bergwerk des Ohio, überschnappt deine Hand
Der Keilhacke klopft und von den Namen den Akzent runter fallt
Der Tyrrhenische Meer fängt an zu tosen, hörest was Babits‘s sagt
Die Harfe von Krudy schallt hindurch die ganze australische Nacht
Noch reden und Botschaft wird geschickt, mit tiefer Geisterstimme
Deine Körper erinnert sich auch, als ferne verwandte
Rufst noch aus: „Das kann nicht sein, dass so einen heiligen Wille …“
Aber du weisst es schon: Ja, es ist möglich ...und gehst tiefer ins Mine
In Thüringen. Post gibt es keiner. Schreiben dürfen die nicht mehr
Die Katorgen sind Zeilenlos, für den Toten weint man nimmermehr
Der Konsul Kaugummi kaut, wütend, putzt ewig der Brille
Man sieht es, es langweilt ihn das viele Dokument und Siegel
Monatlich ein tausender und Wagen. Die Mistress und das Baby
Ein Foto steht auf dem Tisch. Wer war für ihn Ady ?
Was war das Volk? Was ist tausend Jahre? Dichtung und Musik?
Das Wort Aranys? Farbe von Rippen? Bartoks wilde Rhythmik?
„Das kann nicht sein, dass so vieles Herz …“Sei ruhig. Es kann.
Dis Grossmächte werden bald die langen Listen tauschen dann.
Du musst ruhig sein und hör zu. Weist, es lebt schon der kleine Schakal
Welche in Afrika mit allen vier Pfoten schon hackt auf deinem Grabmal
Es wächst schon der Wildkaktus, welche deinen Namen vergisst
Dass dich an dem mexikanischen Grabkreuz gar nicht suchen als vermisst
Du glaubst noch, dass du lebst? Irgendwo? Und wenn du anderswo auch nicht,
Im Herzen deiner Brüder lebst? Nein, weil das auch ein schlechter Traum ist.
Noch hörst du die röchelnde Klage? „Bruder eigenen Bruder verkauft …“
Eine Stimme ohnmächtig ruft dazwischen: „Deine Lippen reden kleinlaut …“
Und ein anderer stöhnt: „Es soll keiner über dieser Nation weinen …“
Noch eine röchelt: „ Dass die, die noch zu hassen verurteilt seien.“
Halt so. Keep smiling. Und du sollst niemanden fragen, w a r u m?
Oder: „war ich schlimmer wie d i e s e? ...“ Weil du Ungar warst, darum.
Und Este war, Litauer, Rumäne … jetzt sei ruhig und bezahle und Schluss
Verwichen die Azteken auch. Bald kommt auch, was kommen muss.
Einmal wird dich ein grosser Gelehrter ausgraben, wie ein awarischer Pferdekopf
Die radioaktive Asche wie ein grosser Schwammtopf
Dulde, dass du kein Mensch mehr bist h i e r, nur eins Zahl, ungereimt
Dulde, dass der Herr Gott duldet das, und das fuchsteufelswilde Himmel
Schick keinen Blitz zum Anzünden, wertvoll ist die Weisheit immer
Lächle, wenn der Henkersknecht deine Zunge ausreisst
Bedankt er sich, auch im Sarg noch, wenn jemand dich begrabt,
Bewach es hirnverbrannt einzelne Merkmale, Träume
Keinen Muck, wen der B o s s, deine Zähne zähle
Drücke deine Krim kram, deine arme Erinnerung,
Deine Fetzen, eins Haarlocke, Foto, oder Dichtung –
Nur das bleibt. Geizhalses kannst noch zählen, an den
Miko Strasse die Kastanienbäume, die sieben zähen,
Und Jenö hat den Shelley-band noch nicht zurückgeben
Und es gibt keinen, wem der Henker der Strick würde abnehmen
Und vertrocknet unseren Nerven, verebbt unsere Blut und Hirn
Sieht Ihr, meine Lieben, mit Euren Augen, was sind wir
Da ist es, Staub und Asche sind wir
Fordította Mucsi Antal-Tóni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése